#paksi atomerőmű

 

"Újabb agyrém" a paksi bővítés

Azt eddig is tudtuk, hogy a politikában nem nagyon játszik a matematika, vagy legalábbis más szabályokat használnak, mint mi, halandók, de azt azért egy kicsit reméltem, hogy a legutolsó állami pénznyelő megaprojekt befejezése, a négyes metró után nem indul újabb agyrém – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő friss blogjbejegyzésében.

hvg.hu hvg.hu

Orbán
 

Orbán "puccsot hajtott végre" Mesterházy szerint

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor "puccsot hajtott végre" saját népe ellen a paksi erőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött megállapodással. Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

MTI MTI

Putyin 14 milliárd dollárja megnyerte Orbán szövetségét
 

Putyin 14 milliárd dollárja megnyerte Orbán szövetségét

Több külföldi lap, hírügynökség is foglalkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai látogatásával. A Bloomberg felidézi, hogy a magyar kormányfő 2007-ben még ellenzékben igencsak az orosz befolyás ellen kardoskodott, a 2008-ban a Déli Áramlattal kapcsolatos megállapodást pedig puccsnak minősítette. A Reuters által megkérdezett szakértő nem érti a sietséget, a Financial Times pedig az orosz befolyás növekedéséről is ír.

hvg.hu hvg.hu

Orbán-Putyin: az oroszok bővítik Paksot
 

Orbán-Putyin: az oroszok bővítik Paksot

Oroszország és Magyarország együttműködési megállapodást írt alá az atomenergia békés célú felhasználásáról, mely magában foglalja két új atomerőművi blokk megépítését Pakson – írja az Interfax orosz hírügynökség. A projekt megvalósítására 10 milliárd eurós keretösszegű hitelt kap Magyarország. A finanszírozás 80 százalékát az oroszok adják, 20 százalékát viszont Magyarországnak kell előteremtenie.

hvg.hu hvg.hu



Ennyi pénzt vihet el a paksi blokkok üzemídő-hosszabbítása
 

Ennyi pénzt vihet el a paksi blokkok üzemídő-hosszabbítása

Egy megawatt gázturbinás egység fajlagos beruházási költsége 125 millió forint. Elvileg ennek harmadából kijön a paksi atomerőművi blokkok üzemidő-hosszabbításának fajlagos költsége. Vagyis: egy blokk (500 MW) kevesebb, mint 20 milliárd forintból üzemeltethető tovább – írja a Napi Gazdaság.

MTI MTI

Vietnami szakemberek tanultak Pakson
 

Vietnami szakemberek tanultak Pakson

Negyvenegy vietnami szakember vehetett át oklevelet pénteken Pakson, az atomerőmű Karbantartó Gyakorló Központjában, miután hathetes továbbképzésen vett részt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös szervezésében.

MTI MTI


Felmérik, mekkor fenyegetést jelent itthon az atom
 

Felmérik, mekkor fenyegetést jelent itthon az atom

A kormány rendeletben határozza meg az atomerőműveket érintő szakhatósági eljárásokra vonatkozó ügyintézési, valamint az ország fenyegetettségi szintjének megállapítására rendelkezésre álló határidőket. A kormány honlapján megjelent tervezet szabályait várhatóan februártól kell alkalmazni.

MTI MTI


Nem lepődtek meg annyira a paksi bizniszen Brüsszelben
 

Nem lepődtek meg annyira a paksi bizniszen Brüsszelben

Mind tagállamok, mind uniós intézmények részéről nagy érdeklődést keltett a Magyarország és Oroszország között létrejött megállapodás a paksi atomerőmű bővítéséről – közölte egy név nélkül nyilatkozó brüsszeli forrás pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

Vizsgálhatja az EU a paksi megállapodást
 

Vizsgálhatja az EU a paksi megállapodást

Az Európai Bizottság soha nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy kell-e tendereztetni vagy sem a paksi atomerőmű tervezett bővítésének ügyében - válaszolta a testület energiaügyekért felelős szóvivője egy magyar újságíró kérdésre Brüsszelben. Az orosz megállapodást viszont közbeszerzési szempontból megvizsgálják.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Más magyar üzletre is szemet vetett az orosz Roszatom
 

Más magyar üzletre is szemet vetett az orosz Roszatom

A paksi atomerőmű bővítésével megbízott orosz Roszatom nem csak atomenergetikai projektekben kíván a jövőben részt venni Magyarországon, hanem érdekelt a hagyományos és a megújuló energiaforrásokat hasznosító projektekben is - olvasható a társaság honlapján.

hvg.hu hvg.hu






Nem akar paksi bővítést az LMP és az Együtt-PM
 

Nem akar paksi bővítést az LMP és az Együtt-PM

Az LMP és az Együtt-PM is a tervezett paksi bővítése ellen foglalt állást, miután politikusaik, Szél Bernadett, illetve Jávor Benedek Rebecca Harms, az Európai Parlament Zöldek frakciójának társelnökének társaságában csütörtökön meglátogatták a paksi atomerőművet.

MTI MTI